fa
kertépítés logó
juhar

Kertépítés - környezet formálás

A legtöbb ember számára értékesebb egy ingatlan, ha van olyan területe, amely a szabadban van, lehetőséget ad a természettel való kapcsolatra, és mégis a ház illetve a lakás része. Ez a kert, mely által használhatóbb lesz az otthonunk, élvezhetjük a szabad levegőt, madárcsicsergést. Rendezhetünk hangulatos kerti vacsorákat, pihenhetünk, olvashatunk, ha a kicsit nagyobb szerepet kap életünkben a kertépítés, kerttervezés.

A Kertépítés: külső lakberendezés

A kertépítés és a kertészet lényege a kert s az otthon közötti összhang létrehozása és azok szebbé, rendezettebbé tétele. Ezt a terület állandó ápolása mellett, pl. az ágyások megfelelő kialakításával lehet megvalósítani. Ha a talaj megfelelő a dísznövényeknek, kerti virágoknak, a gyepes részbe süllyesztett ágyások is jól mutatnak. Széleiket viszont mindenképpen célszerű körbevenni valamilyen szegéllyel, mely jól harmonizál a növényzettel és a kert többi alkotóelemével együttesen.

Kertépítés - kert kialakítás

A kertépítés megvalósítása a szerződésben előre meghatározott ütemezés alapján, a munkafázisok megfelelő sorrendjében történik:

Durva tereprendezés, mely a kertek talajszintjének megfelelő kialakításából, fakivágásból, gyomtalanításból, építési hulladék, sitt összegyűjtéséből, elszállításából áll. A tereprendezést követi a térburkolatok (kocsibejáró, járda, kerti sétány, szalonnasütő, napozóterasz) kialakítása. Az öntözőrendszer telepítését úgy rendezzük, hogy a kert teljes felülete maradéktalanul öntözhető legyen.

Kerti világítás elektromos vezetékeit az öntözőrendszernek kialakított munkaárokba helyezzük el. A kert megvilágítása játék a fénnyel és a színekkel. Így kiemelhetjük kedvenc kerti növényeink (pl.: big bonsai) szépségét, vagy akár kialakíthatunk egy kedves hangulatos zugot, mely békét és nyugalmat áraszt. A nagy szinteltéréseknél a kertépítés során elengedhetetlen a támfalak építése.

Sziklakert építése a különböző méretű sziklák összerendezéséből, közeik termőfölddel való kitöltéséből és a sziklakerti növények beültetéséből áll. A sziklakert és a kerti tó kialakításánál fontos az összhang megteremtése, a növények jó kiválasztása, mivel a legtöbb kert központi alkotóelemei lehetnek. A kerti tó építése többféle módon történhet, ezért velük külön fejezetben foglalkozunk.

Termőföld megfelelő vastagságban történő elterítése, egyengetése következik, mely történhet kézzel vagy géppel. A megfelelő termőföldréteg vastagsága minimum 10cm.

Közlekedő utak építésével a kert esztétikáját emelhetjük mivel a letaposott, kisárgult fűfelületek kialakulását előzhetjük meg. Változatos lehetőséget kínál építésük a kövek és növények együttes alkalmazására.

A növényültetés után a fűfelület és a növényágyak elválasztása gyepszegély lerakásával történik meg. Amikor a kertépítés menetéből már csak a fűvetés van hátra, megtörténik az öntözőrendszer beállítása.

A fűvetés minden esetben a kertépítés utolsó munkafázisa, mivel a befüvesített területre nem szabad rámenni. Azután, hogy az utolsó növény is a helyére került a fűvetésre kijelölt területet többszöri gereblyézéssel egyenletessé és rögmentessé dolgozzuk át. Amikor a kert talajának előkészítése megtörtént következhet a fűmag kiszórása, majd annak a földbe történő begereblyézése, hengerlése. Időjárástól függően 15-20 nap alatt a fűmag kikel. Általában ez a kertépítés menete, de minden kert eltérő tulajdonságokkal rendelkezik, ezért változhat az egyéni igények és adottságok miatt.

A kerttervezés előtt mindenképpen el kell dönteni az építendő kert stílusát. A kertépítés folyamán a kerttervezés meghatározott pontjaitól eltérhetünk egyéni ízlésünknek, valamint az előre nem látható kerti adottságoknak megfelelően. A modern kertészet meghatározó elemei a kerti tó, a sziklakert amelyek pozitív hatást gyakorolhatnak a kert hangulatára. Számos kerti kiegészítő elemmel fokozható a kertek összhatása.

japán kert japán lámpás tuja
_________________________________________________________________________________


Kertépítés | Kertépítés folyamata. | Kapcsolat


honlapkészítés